Oldal kiválasztása
Az élet játékosítása

Az élet játékosítása

Szilda Rossel 3 részes cikksorozatát olvasva Jane Jane McGonigal egyik TED videója ugrott be, amiben arról beszél, hogy hogyan mentsük meg a világot még több számítógépes játék játszásával.

Tudom, első reakciód: NA NE MÁR, ÍGY IS TÖBBET IDŐT TÖLTÜNK A VIRTUÁLIS VILÁGBAN, MINT A VALÓBAN!

Minden bizonnyal igazad is van, ha így érzel, ennek ellenére határozottan javaslom, hogy nézd meg a videót, vagy legalább olvasd el a fordítást. A legjobb, ha mindkettőt megteszed.
Egész másképp fogsz ezután tudni ránézni a gyermeked online játékaira, meglehet, hogy ezek után már elválasztanak, hanem összehoznak titeket. Megérted, hogy azokat a készségeket, képességeket, kompetenciákat, amit ma a közoktatás nem tud megadni, pedig szüksége lenne a nagybetűs élethez, az online játékok világából felszedhetőek. Persze kell a tudatosság a megfelelő játék kiválasztáshoz. NAGYON IS KELL!

https://www.ted.com/talks/jane_mcgonigal_gaming_can_make_a_better_world/transcript?language=hu&fbclid=IwAR2jWwQzhZEBGmP-pDYuMbO6nxFzxGoScbe9c-GMOoIhSXFZGZGxwPap1UI

Kanyarodjunk vissza Szilda cikksorozatához, ami így kezdődik:

https://www.facebook.com/kkvkontrolling/photos/a.1788850468002551/2769887506565504/?type=3&theater

ANYÁK INFLÁLÓDÁSA

==================

Szent meggyőződésem, hogy a társadalom egyik legdurvább pazarlása az anyák tehetségének eltékozlása. Annyi, de annyi mém szól arról a szinte őrjítő komplexitásról, amit egy anya képes családja életében megvalósítani. A legrutinosabb projektmenedzserek, a legjobb csapatépítők, a leghatékonyabb motiválók, a legsokoldalúbb szakácsok, a legkitartóbb gondozók, a legteherbíróbb munkások és sorolhatnám tovább. Naponta hoznak megalapozott döntéseket életeket meghatározó ügyekben. Gondoljunk csak bele, mennyi kutatómunka előzi meg akár azt, hogy gyermekünket melyik óvodába küldjük és hogyan is juttassuk be oda.

A cikksorozatban Szilda felvet egy általam is mélyen preferált problémát, amit az állam nem képes, vagy nem akar megoldani. A magam részérőről pedig genetikailag nem tudom elfogadni, hogy egy problémára nincs megoldás. Szóval beindult a vezérhangya. Ha az állam nem képes megoldani, akkor oldja meg a társadalom.

Na, de kérem, az nem játszik, hogy bárkit is arra biztassak, hogy szembemenjen a hatályos törvényekkel, bár biztosan ott is vannak kiskapuk, akár az egyszerűsített foglalkoztatás, akár a szövetkezetek alakulása, de ezekhez nem értek, és biztosan nem adnak minden felmerülő problémára megoldást.

Mi más maradna nekem, mint a játék J

Itt jön a képbe Jane előadása, hogyan találjunk megoldást a világ (Merem állítani, hogy a világ problémájáról van szó, akkor is, ha különböző régiókban, más törvényi szabályozottság, vagy nem szabályozottság mellett más-más megoldások születhetnek.) problémájára.

Ezt a játékot – ami egyáltalán nem számítógépes játék – készítjük most elő, jelenleg a Jólétre Nevelés Egyesület keretein belül indulunk el. Csatlakozz hozzánk, légy Te is a világmegváltó csapatunk része, és figyeld, merre és hogyan haladunk, és ha úgy érzed ez a Te ügyed is, tedd bele magad és vedd ki a részed!

https://www.facebook.com/joletreneveles/

https://joletreneveles.hu/

Nem vagy semmiről lekésve, még csak a háttérmunkák folynak, de nagyon izgi lesz, megígérem!

Ui: Nem véletlenül választottam kiemelt képnek az egyesület weboldalának címlapképét.

 

 

Gamificationról mindenkinek

Gamificationról mindenkinek

A gamificationt azért alkalmazunk, hogy a partnerünk (mindegy miben, üzletben, munkában, tanulásban, magánéletben) örömmel akarja megtenni, mindazt, amit mi a folyamatunkban várunk, hogy megtegyen.

Ehhez tudnia kell, hogy mi milyen cselekvést várunk el, technikailag elvégezhető legyen a cselekvés. Ez az alap, amire építkezhetünk. Azaz:

  • határozzuk meg a folyamatunkat,
  • fogalmazzuk meg a várt cselekvést,

Amikor ezzel megvagyunk, akkor jön a finomítás. Egy csomó kérdés:

  • Jól határoztuk meg folyamatainkat?
  • A valódi célunkhoz igazítottuk?
  • Jól fogalmaztuk meg a várt cselekvést?
  • Eljut a partnerünkhöz a kérésünk?

Amikor fizikailag minden rendben van, akkor azt vizsgáljuk, hogy mi az ok, amiért a már meglévő folyamatokban nem teszi, vagy új fejlesztés esetén nem tenné meg a partnerünk a kívánt cselekvést. Erre van egy szempontrendszerünk, ami alapján átvizsgálunk minden egyes általunk kívánt cselekvést.

Miután ezzel is kész vagyunk, a legizgalmasabb rész következik. Megkeresni az okokat, amiért adott partnerünk örömmel, önként, a saját vágyai által vezérelve meg teszi azt a bizonyos cselekvést. Ehhez hívjuk segítségül azokat a motivációs eszközöket, amelyek a saját motivátorainkat  kielégítik.

Miután igyekszünk mindenkinek a saját motivációját kielégíteni, az őt jóérzéssel tölti el és örömmel teszi meg a kérésünket.

Hogyan tudjuk eldönteni látatlanban, ismeretlenekről, hogy melyek az Ő sajátos motivátorai?

Sehogy. Ezért a kommunikációnkba igyekszünk minél több, ilyen eszközt beépíteni. Ehhez már hatalmas gamification eszköztár áll rendelkezésünkre, messze túl a gyűjthető pontokon és azok valamire válthatóságán.

Játék az üzleti életben. Kell? Nem kell?

Játék az üzleti életben. Kell? Nem kell?

A Gamification Akadémián megnéztünk egy videót Jane McGonigal TED előadásáról. Jane az amerikai Jövőkutató Intézetben azzal foglalkozik, hogy a játékokon keresztül hogyan oldhatjuk meg a való világ problémát.

Ebben a videóban hangzik el: „A közös játék kötődést, bizalmat és együttműködést épít. Ennek következtében, szorosabb társadalmi kapcsolatokat építünk.”

De idézhetném régi nagy kedvenceimet, Steve és Ruth Bennettet, a 365 játékok szerzőit, akik azt mondták, hogy az a család, amelyik együtt játszik, együtt is marad.

De nem kell ilyen szaktekintélyek felé fordulni, hogy belássuk, a játék hatását a kapcsolatainkra. Gondoljatok csak bele, hány üzleti kapcsolat született a hétvégi focimeccseken, vagy a teniszpályákon.

Érdekes, mintha a hölgyek le lennének maradva ezen a téren. Hát igen, mi nem járunk el játszani… De miért nem? Jó, tudom. Második műszak, meg egyebek. Pedig egyre több a lehetőség számunkra is. Elég, ha csak a szaporodó társasjáték klubbokra gondolok.

De térjünk vissza arra, hogy a játék milyen hatással van a kapcsolatainkra.

A játék az a terep, ahol önmagunkat adjuk, ahol a legkönnyebben és a leggyorsabban kiismerhetjük a másikat.

A játékosokat különböző szempontok szerint különböző típusokba sorolhatjuk. Ezekre vannak tesztek. A munkatársainkkal, diákjainkkal még csak-csak kitöltethetjük, de az üzleti partnereinket mégsem kérhetjük erre.

Ha mégis szeretnénk jobban megismerni őket, akkor remek lehetőség egy játékos üzleti-party, ahol képet kaphatunk arról, kiben milyen versenyszellem dominál, kit mivel lehet motiválni, ki milyen csapattag, és még sorolhatnám. Fontos ezeket tudni, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire gördülékeny az együtt működésünk. Ahhoz hogy valakivel a lehető legjobban együtt tudjunk dolgozni, személyre szabottan kell meghatározni a feladatokat és az elvárásokat, és ehhez bizony meg kell őt ismerni.

Tudjátok olyan ez, mint amikor a haltól vagy a zsiráftól várjuk el, hogy másszon fára. Írhatunk mi például egy tűpontosan megszerkesztett beszállítói követelményt, mondván, hogy aki képes teljesíteni az maradhat, aki nem, attól elköszönünk. De mi van akkor, ha a legédesebb, legropogósabb cseresznye beszállítónktól esnünk így el, mert ő fontosabbnak tartja a cseresznye megfelelő érettségi szintjén való szállítást, mint az előre megállapodott időpontot, mert számára sokkal fontosabb a saját minőségi követelményei, mint a mindig időben szállító cím.

Hogy milyen játékos típusok léteznek, és mivel lehet őket motiválni, erre meg van a gamifikation eszköztárában a válasz. Ha kipróbálnád a játék erejét, de segítségre van szükséged, keress minket bátran, ebben is örömmel segítünk!

Fej vagy írás?

Fej vagy írás?

Fej vagy írás?

 

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én akkor vagyok a legstresszesebb helyzetben, ha egyszerre túl sok döntést kell meghoznom. Képes vagyok annyira túlagyalni a problémát, hogy a végén nem hozom meg a döntéseket, azaz elodázom, vagy utólag visszatekintve nem a legjobb döntéseket hozom meg. És ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a döntésekhez szükséges információknak kellő mértékben birtokában vagyok-e vagy sem. A probléma már ott kezdődik, hogy melyik döntést hozzam meg előbb, melyik döntésem hogy hat ki a másikra, visszahat-e valamelyikre? Millió egy kérdés, ami csak zsizseg a fejemben.

Ilyenkor kell egy nagy levegőt venni, megállni, kifújni, és…

Ez tényleg sokszor segít, de van, amikor ennél több kell. Adott is a kérdés, hogyan tud ezen a problémán a játékosítás segíteni?

A legkézenfekvőbb a címben szereplő megoldás, de lássuk be, ennél azért több felelősséget kell vállalnunk a dolgainkért, a tetteinkért és a nem tetteinkért.

Ha a következő megoldást nézem, a nagylevegő, megáll, kifúj folyamatot, akkor abból a „megáll” tűnik érdekesnek. Hogyan lehet még jobban megállni? Hogyan lehet a jelenben lenni? Hogyan lehet a zsizsegést a fejben kikapcsolni? Azt biztosan tudom, hogy egy jó játék alkalmas erre.

Nem, nem azt mondom, hogy hívd össze a munkatársaidat egy többórás stratégiai társasra, de még ezt sem, hogy kapcsold be a géped és keress valami online játékot, de jól jöhet, ha fiókodban van egy Rubik kocka. Persze csak akkor, ha ki is tudod forgatni. De megteszi egy Ország-város is, bökj rá a ceruzáddal az előtted lévő papíron egy betűre, és már írhatod is a sort: ország, város, folyó, fiú, lány, tárgy, híres ember, műalkotás, stb.

És tudod, mi a legszebb ebben? Hogy mindig Te nyersz!

A cikk elején azt írtam, hogy ha meg is hozom a döntést abban a bizonyos stresszes állapotban, jó eséllyel nem a legjobb döntést fogom meghozni. Akkor sem, ha minden szükséges információnak a birtokában vagyok. Mi lehet ennek az oka? Kérdezem magamtól, mert a kérdéseket nagyon szeretem. A jó kérdéseket meg különösen.

Azt tudjuk, hogy naponta több tízezer döntést hozunk meg, a legtöbbet ösztönösen, a legkevesebbet tudatosan. A legjobbakat pedig érzelmi alapon. Ezt nem én mondom, de még nem is a spirituális guruk egyike, hanem Saint-Exupéry a Kishercegben írja: “Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Hozzáteszem, az egónak is.

Az ego kikapcsolása véleményem szerint nem csak segít meghozni a döntést, de hozzá segít, hogy a legjobb döntést tudd meghozni, miután már felkészültél, a döntéshez szükséges információkat begyűjtötted, rendezted, már csak át kell adnod magad a tudatalattidnak, amit a szíveden keresztül érsz el, és ehhez a játék kiváló eszköz.

A történetnek azonban itt még nincs vége. Hogyan gyűjtöd be a döntéshez szükséges adatokat, információkat?  Ebben is tud segíteni a játék, illetve a játékosítás, vagy leginkább a játékszerűsítés?

Persze, hogy tud segíteni! Legközelebb innen folytatjuk.

Az élet egy játék! Mi a Te történeted? Te melyik darabban játszol? Kik a szereplők?

Az élet egy játék! Mi a Te történeted? Te melyik darabban játszol? Kik a szereplők?

A játékosítás, a játékszerűsítés szinte kihagyhatatlan eleme a narratíva.

Gondolj csak bele, van a végtelen egyszerű, Ki nevet a végén társasjáték. Azt hiszem mindannyian élvezettel játszottuk, akkor is, ha ma már a gémervilág mélyen lenézi. Teszem hozzá, van benne igazságuk.

Miért is? Mert a fent nevezett társasjáték nem szól másról, csupán arról, hogy dobsz, lépsz, ha találkozol valakivel, kiütöd. Ennyi. Semmi szórakoztató nincs benne. Jó, annyit még dönthetsz, végig viszel előbb egy bábut, mielőtt újjal indulnál, vagy több bábúddal is jelen vagy a pályán. Akkor nyertél, ha mind a négy bábud beért a célba. Hát nem hoz lázba egyáltalán.

Amitől mégis jóérzéssel tudunk visszagondolni a játékra, az maga narratíva. A játékközben elhangzó heccek, szurka-piszkák, de van ennél még lejjebb is. A Lóverseny, mármint a társasjáték. Abban tényleg csak dobni és lépni kell. Egy pillanatra sem tudnál benne lenni a játékban, ha nem lenne narratívája.

Láthatod, egy jó narratíva a legegyszerűbb és legunalmasabb folyamatot is képes élvezhetővé tenni.

A kérdés már csak annyi, hogy mitől lesz jó egy narratíva?

Erre konkrét választ nem tudok adni, ez játékos függő. Mondok egy példát. Egy autószerelő műhely tisztántartási problémáját, nem hiszem, hogy Hamupipőke köré kellene felépíteni. Ellenben egy robottörténet már jól jöhet.

A másik nagy kérdéskör, hogy mennyire kell a narratívának meseszerűnek, fikciónak lenni? A tapasztalatom szerint akkor érdemes a fikcióhoz nyúlnyi, ha összetettebb, bonyolultabb folyamatot akarunk gémifikálni. Ha csupán az a feladat, hogy az utolsónak távozó kapcsolja le a villanyt, nem szükséges koboldokat, manókat, tündéreket bevonni a sztoriba, elég lehet, ha a takarító néni ki tesz egy szelet csokit az elsőnek érkezőnek. Majd ő gondoskodik arról, hogy számon kérje a jussát. Vedd észre, hogy ebben az esetben is van történet, amit lehet játszani, de itt is igazodni kell a játékosokhoz.

Remélem tudtam segíteni! örömmel tettem!