Oldal kiválasztása

A játékosítás, a játékszerűsítés szinte kihagyhatatlan eleme a narratíva.

Gondolj csak bele, van a végtelen egyszerű, Ki nevet a végén társasjáték. Azt hiszem mindannyian élvezettel játszottuk, akkor is, ha ma már a gémervilág mélyen lenézi. Teszem hozzá, van benne igazságuk.

Miért is? Mert a fent nevezett társasjáték nem szól másról, csupán arról, hogy dobsz, lépsz, ha találkozol valakivel, kiütöd. Ennyi. Semmi szórakoztató nincs benne. Jó, annyit még dönthetsz, végig viszel előbb egy bábut, mielőtt újjal indulnál, vagy több bábúddal is jelen vagy a pályán. Akkor nyertél, ha mind a négy bábud beért a célba. Hát nem hoz lázba egyáltalán.

Amitől mégis jóérzéssel tudunk visszagondolni a játékra, az maga narratíva. A játékközben elhangzó heccek, szurka-piszkák, de van ennél még lejjebb is. A Lóverseny, mármint a társasjáték. Abban tényleg csak dobni és lépni kell. Egy pillanatra sem tudnál benne lenni a játékban, ha nem lenne narratívája.

Láthatod, egy jó narratíva a legegyszerűbb és legunalmasabb folyamatot is képes élvezhetővé tenni.

A kérdés már csak annyi, hogy mitől lesz jó egy narratíva?

Erre konkrét választ nem tudok adni, ez játékos függő. Mondok egy példát. Egy autószerelő műhely tisztántartási problémáját, nem hiszem, hogy Hamupipőke köré kellene felépíteni. Ellenben egy robottörténet már jól jöhet.

A másik nagy kérdéskör, hogy mennyire kell a narratívának meseszerűnek, fikciónak lenni? A tapasztalatom szerint akkor érdemes a fikcióhoz nyúlnyi, ha összetettebb, bonyolultabb folyamatot akarunk gémifikálni. Ha csupán az a feladat, hogy az utolsónak távozó kapcsolja le a villanyt, nem szükséges koboldokat, manókat, tündéreket bevonni a sztoriba, elég lehet, ha a takarító néni ki tesz egy szelet csokit az elsőnek érkezőnek. Majd ő gondoskodik arról, hogy számon kérje a jussát. Vedd észre, hogy ebben az esetben is van történet, amit lehet játszani, de itt is igazodni kell a játékosokhoz.

Remélem tudtam segíteni! örömmel tettem!